Kívül tágasabb

Csodafalu szexuális bűnelkövetőknek

2013.08.04. 10:45, Kívül tágasabb , 14 komment

A Miracle Village Floridában található, ahol a lakosság fele szexuális bűnelkövető. A legközelebbi település körülbelül három kilométerre van, a helyszín azért ideális számukra, mert a törvények alapján nem mehetnek iskolák, játszóterek, óvodák vagy parkok közelébe, de van ahol uszodák, buszmegállók és könyvtárak is a tiltott területek közé számítanak.

A faluban százan élnek olyanok, akik nagyobb része börtönben ült valamilyen szexuális bűncselekményért. Akadt, aki gyerekpornót nézett, más a saját gyerekét molesztálta, vagy kihasználta a gyerekek feletti hatalmát, edző, tanár vagy lelkész volt, vagy mutogatta magát, vagy fiatalkorú barátnővel létesített szexuális kapcsolatot - írja a BBC.

A távoltartási törvények célja, hogy minél kijjebb szorítsa az ilyen tettek elkövetőit a sűrűn lakott városokból, környékekről. A falut egy lelkész alapította 2009-ben, aki ezzel lehetővé tette a korábbi elkövetőknek, hogy legyen hova költözniük. Napközben szinte bárhova mehetnek, de estére a bejelentett címükön kell lenniük.

Naponta 10-20 ember jelentkezik, hogy szeretne beköltözni a faluba, azonban nem mindenki kap rá engedélyt. Az erőszakoskodókat, a drogproblémával küszködőjket, a pedofilokat igyekeznek távol tartani.

A korábbi lakók közül akadt, aki maradt

Persze a szexuális bűnelkövetők előtt is éltek a környéken emberek, például nádvágók, akik az új szomszédság ellenére is maradtak, sőt barátokra is találtak közöttük. Mint az egyik korábbi lakó elmondta, nyugalom van a faluban, csak a gyerekzsivaj hiányozik.

Néhány gyerek ugyan él a faluban, mert attól nincsenek eltiltva a volt elkövetők, hogy a közelükben lakjanak, bár lehetséges, hogy nem lehet velük semmiféle kapcsolatuk. Az egyik 22 éves lakó például, mint mondja, beleegyezéses szexuális kapcsolatot folytatott egy 14 éves lánnyal, akiről azt hitte idősebb. A szülők ellene vallottak, a férfit 2 évre és utána 8 év próbaidőre ítélték. Állítja, hogy ő nem egy szörnyeteg, hibát követett el, amiért megfizetett. Ő például nem állhat szóba 18 évnél fiatalabb emberrel. Ő bírói utasításra él a faluban.

Az ott élő keresztény közösség elkötelezte magát a volt elkövetők segítése mellett. Pszichológushoz, bibliaórára, dühkezelésre járnak, sokaknak állása is van. Azért olyan elkövetők is élnek itt, akik mint egy edző, akit 11 rendbeli megrontásért ítéltek el. Mint mondja szembe kell nézniük a bűnükkel, mert csak utána tudnak változtatni.

Megelőzi-e a visszaesést?

Persze az állandó ellenőrzés ellenére nem mindenki örül ennek a falunak és az ott élő embereknek. Az vitatott kérdés, hogy a távoltartás mennyire előzi meg a visszaesést, de akik támogatják a törvényt azt mondják, ha távol tartják ezeket az embereket a kísértéstől, akkor kevésbé van esélyük arra, hogy újra elkövessenek valamit.

Sokan azért élnek a faluban, mert nem akad másik olyan település, ami megfelelne a velük kapcsolatos szigorú előírásoknak, mások azonban otthon érzik magukat a „Csoda Faluban".

Ha érdekesnek találtad a posztot és tetszik a Kívül tágasabb, akkor szavazz ránk a Goldenblogon, a Közélet kategóriában! Előre is köszönet !

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása