Kívül tágasabb

A szülés utáni első képek

2013.06.28. 06:49, Kívül tágasabb , 21 komment

Két nappal ezelőtti posztunkkal ellentétben, amikor a gyermekvállalás női testen hagyott nyomairól, ezek természetességéről szóltunk, most mintegy ellenpontként egy másik tendenciát mutatnánk be. Mégpedig azt, hogy az anyukák (legalábbis egy részük) a szülés utáni első képen is, ami általában szinte azonnal elkészül, a lehető legjobban akarnak kinézni.

CÍM.jpg

Ezekből a képekből általában örök családi emlék, falra vagy kandallópárkányra kitett fotó lesz, és anyuka a vajúdás, szülés után általában nincs top formában. Talán nem is ez ilyenkor a legfontosabb, de akinek mégis, az közvetlen a szülés előtt megy el fodrászhoz, kozmetikushoz, hogy tökéletesen nézzen ki, frissen szedett szemöldökkel, manikűrözött körmökkel.

pár perccel utána.jpgEgyes brit szalonok már kifejezetten szülés előtti csomagokat is árulnak, amin részt vehet a mindenórás kismama. Már persze ha van idő tervezni, mondjuk egy időzített császármetszés dátumára, és a természet nem szól bele a szépészeti programba.

Az talán már extrém, hogy a cikkben említett egyik kismama az első hat hónapban nem engedte magát lefényképezni, még a kisbabával sem, annyira nem volt barátságban azzal, ahogy kinéz. Így a második szülésnél már a legjobb formáját akarta hozni, valamint úgy gondolta, hogy így legalább a külseje saját irányítása alatt marad, ha minden mást egyébként a természet vezérel is.

Egyes londoni szalonokban akár 10%-os növekedés is észlelhető volt a várandós kismamák által kért szépészeti és kényeztető kezelésekben. Szülés előtt a tipikus kérések: a bikinivonal rendbetétele (ugye az ember maga ilyenkor már el sem lát odáig), pedikűr és egyéb a terhesség alatt nem káros tartós hajformázás vagy a mesterséges, spray-vel elérhető bőrbarnítás, tartós lakk, műszempilla.

1_74.jpg

Legtöbben a szülés előtt egy hónappal időzítik a kezelést. Két nappal a szülés előttig várni bizony kockázatos, mert nem biztos, hogy a fájások hagyják, hogy még hajat mosson, borotváljon vagy barnítson az érintett. És van, akit a szülés fáradalmai sem tántorítanak el, rögtön utána sminkelnek, hajat egyenesítenek a tökéletes képek kedvéért.

A trend egyik oka az okostelefonok megjelenése, amiken keresztül azonnal posztolni lehet az intim pillanatokról készült képeket. Persze a „hiba" nem a készülékekben van, hanem az azonnali megosztási kényszerben.

2_64.jpg

Így bár vannak, akiknek ezekben a pillanatokban ezek az utolsó dolgok, amik eszébe jutnak (legalábbis nagyon reméljük...), másoknak azonban fontos, hogy a lehető legjobban nézzenek ki, és ezért mindent meg is tesznek.

Persze itt is formálják a szokásokat a celebek tweetjei és friss képei. Amerikában a tendencia már öt éve is érvényesült, a jelenség ma már majdnem eléri azt a szintet, ahogyan egy esküvőre szépítkeznek a nők.

3_59.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: fotó divat szülés

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása