Kívül tágasabb

A leggazdagabb amerikai elnökök

2013.02.20. 06:56, Kívül tágasabb , 5 komment

Azt eddig is sejthettük, hogy nem rossz üzlet amerikai elnöknek lenni, sokan közülük megválasztásuk előtt sem éltek rosszul, de úgy tűnik az igazi „aratás" az Ovális Iroda elhagyása után kezdődik.

Bill Clinton.jpg

Jelenleg Bill Clinton a legtehetősebb még élő volt elnök, vagyonát 55 millió dollárra becsülik. További milliókat keres beszédeivel. Egy januári, a támogatóknak írt e-mailje szerint mostanra fizették teljesen vissza felesége 2008-as választási kampányának fennmaradt tartozásait.

A hivatalban lévő elnök Barack Obama egyelőre nem tartozik a legtehetősebbek közé, de az ő ázsiója is biztosan halad felfelé. 2010-ben még csak 5 millió volt a vagyona, ma már 7 millió, elsősorban a könyvbevételek nyomán. De ha Bill Clinton előadói díja előrejelzőnek tekinthető, Obama még annál is jóval többet kap majd, amikor 2017 elején elhagyja a Fehér Házat.

Miből szerezték a vagyont?

Az amerikai elnökök árfolyama sok esetben függ a hozzájuk kötődő időszak gazdasági helyzetétől is, illetve az idők folyamán az is változott, hogy mivel keresték meg a tejre-vajra valót az elnökök.

Így nem meglepő, hogy az néhány első elnök, Washingtontól kezdve, földbirtokos volt. Az ő jövedelmük így nagyban függött a terméstől, és néhány rossz év alatt akár az egész elveszhetett, vagy ha a földdel rosszul spekuláltak, akkor is hasonló lehetett az eredmény.

1850 körül aztán változott a kép, az elnökök középosztálybeliek (például gyakran jogászok) voltak, akiknek nem volt más jövedelmük, mint a fizetésük, és elnöki idejük kitöltése után közel nem tudtak olyan életszínvonalat biztosítani maguknak, mint elnökként.

Megjelentek a nagyvállalatok

A 19. század vége és a 20. század eleje újabb változást hozott a nagyvállalatok térnyerésével, az olajipar, a bányászat, a vasút vagy a pénzügyi szektor nagy vagyonok gyűjtésére adott lehetőséget.

Így a Kennedyk már eleve tehetősek voltak, köszönhetően a Joseph Kennedy által (egyesek szerint némileg gyanús körülmények között) kiépített pénzügyi birodalomnak, de például Herbert Hoovernek a bányákból származtak milliói.

Aztán jöttek azok az elnökök, akik már eleve dúsgazdag családból származtak. A már említett JFK-n kívül ilyen volt például Theodore Roosevelt, Franklin D. Roosevelt, vagy – hogy egy időben hozzánk jóval közelebbi példát említsünk – a két George Bush, apa és fia.

Kik voltak a leggazdagabbak?

10. John F. Kennedy
1961-1963
1 milliárd dollár – de soha nem örökölte

JFK.jpg

Mivel apja túlélte a merényletben meggyilkolt JFK-t,az elnök soha nem örökölte a családi vagyont, de az apa által felépített birodalom értéke becslések szerint elérte az egymilliárd dollárt. Joseph Kennedy Amerika egyik leggazdagabb embere volt, felesége is olajmágnás család lánya.

9. Bill Clinton
1993-2001
55 millió dollár

Bill Clinton tipikusan azt a típust testesíti meg, aki finoman szólva sem származott gazdag családból, és egész életét a politikusi pályán töltötte (elnöksége előtt Arkansas kormányzója volt). Vagyonát az elnöksége óta eltelt 12 évben gyűjtötte, ezen idő alatt körülbelül 125 millió dollárt keresett, főként előadói díjakból.

8. Franklin D. Roosevelt
1933-45
60 millió dollár

FDR.jpg

Vagyonát örökölte, illetve házasságával szerezte. Voltak ingatlanai Georgiában, Maine-ben és New York-ban. Életének nagy részét közszolgálatban dolgozta le.

7. Herbert Clark Hoover
1929-33
75 millió

Az USA 31. elnöke árva volt, orvos nagybátyja nevelte. Hoover bányaigazgatóként szerzett vagyont, magas fizetéséből, illetve több bányászati cégben volt részesedése. Elnöki fizetését jótékony célra ajánlotta fel.

6. Lyndon Baines Johnson
1963-1969
98 millió

A Kennedy-meggyilkolása után beiktatott, majd a következő választást megnyerő Johnson apja a család teljes vagyonát elvesztette, amikor a leendő elnök még gyerek volt. Az évek során LBJ 1500 hektáros birtokot vásárolt össze Texasban, sokat tartózkodott a csak „Texasi Fehér Háznak" nevezett ingatlanon. Feleségével saját rádióállomásuk volt a texasi Austinban, de rengeteg szarvasmarhája és egy privát repülője is volt.

5. James Madison
1809-1817
101 millió

Az USA 4. elnöke a virginiai Orange County legnagyobb földbirtokosa volt a maga ötezer hektáros területével. Külügyminiszterként és elnökként is meglehetős vagyont gyűjtött, ám élete végén ültetvényei súlyos pénzügyi gondjai miatt szinte mindenét elveszítette.

4. Andrew Jackson
1829-1836
119 millió

Andrew Jackson a „középosztály elnökeként" került hatalomra, ám közben szép csendben az évszázad egyik leggazdagabb elnöke lett. Vagyonát házassága és jó hadügyi szerződései révén szerezte. Több mint ezer hektáros birtokán nem ritkán 300 rabszolga is dolgozott. Elődjéhez, James Madisonhoz hasonlóan élete végén őt is adósságok gyötörték.

3. Theodore Roosevelt
1901-1909
125 millió

Theodore Roosevelt.jpg

Theodore Roosevelt előkelő és dúsgazdag családba született, így a pénzzel sosem volt különösebb gondja. Egészen addig, amíg fölösleges kockázatot nem vállalva vagyona jelentősebb részét el nem veszítette. Ezután különböző publikációkkal kereste meg a számlákra valót. Felnőtt élete jelentős részét a közszolgálatban töltötte, és azért olyan nagyon rosszul nem ment a sora, hiszen végül csak meg tudott venni egy 235 hektáros birtokot Sagamore Hillen, ami ma Long Island egyik legértékesebb része.

2. Thomas Jefferson
1801-1809
212 millió

Az Egyesült Államok 3. elnöke gazdag családba született, apjától több mint 3000 hektáros birtokot és több tucat rabszolgát örökölt. Ötezer hektáros virginiai birtokának a csodájára jártak. Politikusként nem kevés pénzt keresett már elnöksége előtt is, ám élete végén ő is hozott pár rossz döntést és adósságokat hátrahagyva hunyt el.

1. George Washington
1789-1797
525 millió

George Washington.jpg

Mai összegben több mint félmilliárd dolláros vagyonával az USA első elnöke egyúttal a leggazdagabb is volt. Virginiai ültetvénye, a Mount Vernon összesen 8000 hektáron terült el, több mint 300 rabszolga dolgozott rajta. Elnökként is sokat keresett, hivatalba lépésének évében, 1789-ben az ország költségvetésének 2 százaléka (!!) volt.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása