Kívül tágasabb

Hollywood sötét oldala

2013.02.16. 07:00, Kívül tágasabb , 5 komment

Az amerikai filmgyártás központja maga a csillogás, a hírnév – ám akad egy másik arca is, amelyről bennfentesek ritkán beszélnek. Ez a szereposztó díványok, az erőszak és a hatalommal való visszaélés festette kép. Most egy bennfentes vallomása következik.

Thandie Newton.jpg

Noha Thandie Newton nem tartozik az A-kategóriás sztárok közé, nem is akárkiről van szó. A 40 éves brit színésznő olyan sikerfilmekben szerepelt, mint az Interjú a vámpírral, a Mission Impossible 2. része, az Ütközések (ezért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó BAFTA-díjat), és láthattuk a Vészhelyzetben is.

A ma már kétgyermekes édesanya (férje Oliver Parker rendező) most a nyilvánosság elé lépett, hogy elmesélje, mi minden történt vele Hollywoodban, amikor 18 éves korában a „nagy áttörésre" várt. Nem szép történet...

„Ahogy megaláztak"

Az egyébként Cambridge-ben végzett Thandie Newton egy, a nők elleni erőszakkal szemben fellépő nemzetközi kampány részeként döntött úgy, hogy elmondja, miken kellett keresztülmennie.

„Amikor 16 évesen otthagytam a bentlakásos iskolát, a szereposztó díványként ismert helyzetben a végletekig tárgyiasítottak. Ezt az érzést keltették bennem. Ahogyan megaláztak, amilyen szerepet el kellett játszanom, és amiket meg kellett tennem a meghallgatásokon" – nyilatkozta a CNN-nek, majd arra a kérdésre, hogy ezek szerint úgy érezte, 16 évesen megbecstelenítették, igennel válaszolt.

Thandie Newton hozzátette, hogy akkoriban fogalma sem volt, miként reagáljon, mert az egész egy nagyon „profi környezetben" zajlott, majd elmesélt egy 18 éves korában történt konkrét esetet.

„Miért kellene ilyet tennem?

„Egy kamerapróba volt. Rajtam kívül még két ember volt a szobában, a rendező és a castingért felelős nő. A rendező megkért, hogy széttárt lábakkal üljek le – a kamera úgy volt beállítva, hogy belásson a szoknyám alá – és vessem át a lábam a fotel karfáján. Mielőtt elkezdhettem volna a kijelölt párbeszédet, azt mondták, képzeljem el, milyen lenne szeretkezni azzal a karakterrel, akivel a párbeszédet folytatnom kell" – mondta a színésznő.

„Arra gondoltam, ez nagyon furcsa, miért kellene ilyet tennem? De hát végül is ott volt a rendező és a szereplőválogatás igazgatója, úgyhogy akkor ez biztosan normális. Végül is 18 éves voltam, arra gondoltam, hogy... burokban nőttem fel... ahol voltak határok" – tette hozzá.

Otthon mutogatta a rendező

Az igazi döbbenet három évvel később következett, amikor rájött, hogy a rendező a showbusiness más résztvevői körében mutogatja a vele készült felvételt.

„Kiderült, hogy a rendező éjszakai vetítéseken mutogatja otthoni partikon a felvételt, ahogyan megérintem magam, miközben a kamera a szoknyám alatt kalandozik" – mondta Thandie Newton.

A színésznő nem volt hajlandó megnevezni rendezőt, és azt sem árulta el, hogy a férfi jelenleg is dolgozik-e még a szakmában.

Minderre egyébként úgy jött rá, hogy az eset után jó pár évvel egy részeg brit producer egy cannes-i partin leszólította és elmesélte neki, hogy látta a róla készült filmet.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása