A héten újraválasztott Barack Obama nem csak elérzékenyüléseiről híres, hanem arról is, hogy szereti a zenét és ennek néha némi énekléssel nyomatékot is ad. De nem ő az első az amerikai elnökök sorában, emlékezzünk csak Bill Clinton emlékezetes szaxofonozásaira, vagy Richard Nixon zongoradarabjára. Bemutatunk öt muzikális amerikai elnököt.
A régi-új amerikai elnök egyik nagy előnye elődeivel szemben az internet, így aztán értelemszerűen ő ugrik be elsőnek, ha a téma felmerül. Persze tett is érte, hiszen idén januárban egy alapítványi rendezvényen váratlanul dalra fakadt, a szintén ott megjelenő legenda, Al Green dalát, a „Let's Stay Together"-ből énekelve pár taktust. A siker azonnali és garantált volt: a jelenetet több millióan nézték meg csak a YouTube-on.
Egyik dolog hozza magával a másikat... így aztán nem csoda, hogy a meglehetős szenzációt okozó januári jelenet után pár héttel később Barack Obamának ismét dalra kellett fakadnia. Ezúttal egy, a Fehér Házban rendezett eseményen szólította fel a blueslegenda Buddy Guy egy kis közreműködésre. Amikor az embernek (legyen bár az Egyesült Államok elnöke) Mick Jagger nyújtja a mikrofont nem nagyon lehet ellentmondani.
Bill Clinton
Az Egyesült Államok 42. elnöke a hatvanas évek generációjának képviselőjeként jutott be a Fehér Házba, így aztán a rock'n'roll az anyanyelvének számított.
Olyannyira, hogy ifjúként tagja volt az arkansasi állami zenekar szaxofonos részlegének, és komolyan fontolgatta a zenei karriert. Mint önéletrajzában írja, hamar rájött, hogy nem lesz belőle John Coltrane vagy Stan Getz, így inkább a politikát választotta.
Miután 1992-ben elnökké választották, elment Arsenio Hall műsorába, ahol beszállt Elvis Heartbreak Hotel című dalának előadásába – bebizonyítva, hogy tudja, mi kell az MTV-generációnak.
Ha ez nem lenne elég, egy évvel később egy, a Newport Jazz Festival 40. évfordulóját ünneplő, a Fehér Házban rendezett ünnepségen dzsesszlegendák társaságában jammelt – nem is rosszul.
Végül emlékezzünk meg arról az 1994-es esetről is, ami bejárta a világsajtót. A Prágában tárgyaló elnök és vendéglátója, Vaclav Havel cseh elnök ellátogattak egy helyi sörözőbe, ahol utóbbi egy szaxofonnal lepte meg vendégét, aki – ha már így adódott – be is szállt egy kicsit a helyi zenészek közé.
Richard Nixon
Bár ma már elsősorban a Watergate-botrányról emlékszünk rá, Richard Nixon kifejezetten muzikális elnök is volt. Mi több, nem csak játszott a zongorán, de saját darabot is komponált, amit 1963-ban (alelnöksége után és még elnöksége előtt) elő is adott a tévében, a főműsoridőben sugárzott Jack Paar Programban.
Más alkalommal is tanúbizonyságot adott zene iránti szeretetéről, a Grand Ole Opry színpadán például a God Bless Americát játszotta el, a Fehér Ház egy jótékonysági eseményén pedig Pearl Bailey-t kísérte.
Dwight D. Eisenhower
Ha már az előbb Nixonról esett szó, emlékezzünk meg főnökéről, az USA 34. elnökéről (1953-1961) is, aki 1956-ban adott ki lemezt „The President's Favorite Music: Dwight D. Eisenhower" címmel, kedvenc felvételeiből válogatva. A borítón feleségével, Mamie-vel közösen szerepelt.
A még ma is kapható lemezen Bach, Beethoven, Strauss szerzeményei mellett meghallgatható a Porgy és Bess, valamint Marian Anderson előadásában a „He's Got The Whole World In His Hands".
Thomas Jefferson
Végül visszaugrunk az időben, nem is kicsit, egészen a XIX. század elejére, Thomas Jefferson (1801-1809) idejébe. Az Egyesült Államok 3. elnöke azt vallotta, hogy a „zene a lélek kedvenc szenvedélye". Unokája, Ellen Wayles Coolidge szerint séta és lovaglás közben állandóan énekelt, míg ültetvényének felügyelője, Edmund Bacon úgy emlékezett, hogy Jefferson „majdnem mindig dúdolt, vagy halkan énekelgetett". Thomas Jefferson mindemellett csellón, klavikordon (a zongora egyik elődje) és hegedűn is játszott.
