Kívül tágasabb

Egy óra alatt végez veled a radioaktív strand

2012.10.10. 06:59, Kívül tágasabb , 68 komment

Valószínűleg a világ legolcsóbb tóparti nyaralóját vehetnénk meg az orosz Karacsáj-tó partján, ahol egy óra alatt begyűjthetjük a halálos dózist radioaktív sugárzásból.

romok.jpg

A tó partján, közel a kazahsztáni határhoz, épült fel Oroszország legnagyobb és legveszélyesebb radioaktív anyagokat feldolgozó üzeme, a Maják-vegyikombinát még a negyvenes években.

Jellemző, hogy a területre egészen 1992-ig, amíg az akkori orosz elnök, Borisz Jelcin külön engedélyt nem adott rá, nem is léphettek be külföldi tudósok. Nem meglepő, hiszen villámgyorsan kiderült, hogy a környék a világ legszennyezettebb helye.

A tó partján mért sugárzási szint egy óra alatt 600 röntgen volt, ami bőven meghaladja a halálos dózist. A hihetetlen mértékű szennyezettség annak köszönhető, hogy a biztonsági előírásokat teljesen mellőzve, a radioaktív reaktormag-hűtővizet közvetlenül a Karacsáj-tóba vezették vissza.

teherautó.jpg

Mivel a közeli folyó több környező falu ivóvízforrásaként is szolgált, az itt élők 65 százalékánál mutattak ki valamilyen sugárfertőzést, a rákos megbetegedések 21 százalékkal, a születési rendellenességek 25 százalékkal, a leukémiás megbetegedések pedig 41 százalékkal emelkedtek meg a környéken.

Az itt élőket kezelő orvosok, hogy kerüljék a sugárzás szót, „speciális betegségnek" nevezték a betegek állapotát, de még az így meghamisított leleteket is visszatartották a kilencvenes évek elejéig.

A feldolgozási folyamatok során visszamaradó vegyszereket egy nagy tartályban tárolták, ami 1957-ben drámai körülmények között felrobbant. A robbanás akkora erejű volt, mintha 85 tonna TNT (!!) repült volna a levegőbe, 70 tonna radioaktív hulladékot repítve másfél kilométer magasan a levegőbe.

térkép.jpg

Tíz évvel később, 1967-ben hatalmas szárazság tombolt a környéken, aminek következtében a tó majdnem teljesen kiszáradt, a leülepedett radioaktív anyagot pedig a szél szétterítette a környéken. A közelben található Cseljabinszk is olyan súlyosan érintett volt, hogy egyes részei a mai napig elhagyatottan állnak.

Sokak szerint, ha akkor a szovjet tájékoztatás több információt szolgáltatott volna a Karacsáj-tóról, most nem a csernobilit neveznénk a legsúlyosabb nukleáris katasztrófának.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása