Kívül tágasabb

New York, ahogyan még nem láttad

2012.07.27. 06:53, Kívül tágasabb , 38 komment

Sok őrültséget kitaláltak már, de amit Navid Baraty művel, igen előkelő helyen szerepelhetne egy képzeletbeli listán. Az amerikai fotós ugyanis azt találta ki, hogy úgy fotózza le New Yorkot, ahogyan előtte még senki: a felhőkarcolók tetejéről kilógva. Megmutatjuk a végeredményt.

1.jpg

Az Ohióban született és nevelkedett Navid Baraty 2010-ben költözött New York Citybe, és rögtön megragadta a rengeteg felhőkarcoló látványa – igaz, másképp, mint az átlagembert.

A fotós ugyanis egy érdekes ötlettől vezérelve gyakorlatilag megfordított a perspektívát és nem az utcáról nézett fel az épületek teteje irányába, hanem a tetőről az utca felé.

Hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, kicsit csavart még a dolgon, és a fotókat a felhőkarcolók pereméről kilógva készítette el.

2.jpg

3.jpg

„Manhattanban sétálva mindenki az utcáról bámulja a hatalmas felhőkarcolókat, de nagyon keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy ilyen sok, nagyszerű látványt nyújtó helyről tekinthessen le" - mondta Navid Baraty.

„Amikor felülről tekint le az ember New York Cityre, igazán érzi a város lüktetését és energiáját – a sárga taxik állandó áradatát az utcákon, a gyalogosok hullámzását, amint átkelnek az úttest egyik oldaláról a másikra, a kis alakokat, amint eltűnnek a metrólejárókban, az autódudák kórusát. Igazi ritmusa van" - tette hozzá a fotós.

Mi pedig mi mást tehetnénk, megmutatunk párat a képek közül.

4.jpg

5.jpg

6.jpg

7.jpg

8.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása