Kívül tágasabb

Mi lesz veled, tévé?

2011.10.04. 23:02, Kívül tágasabb , 1 komment

Globális jelenség, hogy egyre nehezebben képes megtartani a fiatal közönséget a televíziózás, amely folyamatosan tért veszít az internettel szemben. Példánk Oroszország, a tapasztalatok viszont alighanem általánosak.

 

Az orosz televíziózás Kelet-Európa nézőszámban és bevételben is legnagyobb piaca (tavaly 4,2 milliárd dollárnyi rubelt költöttek a cégek hirdetésre). Látszólag tehát minden rendben, ugyanakkor a felszínt kicsit megkapargatva rögtön kiderül, hogy baj van.

Nézzünk pár adatot: a TNS közvélemény-kutató cég felmérése szerint az idei év augusztusig terjedő időszakában a 4 évnél idősebb oroszok 67,8 százaléka nézett tévét. Egy évvel korábban ugyanebben az időszakban ez az arány 69 százalék volt (csupán összehasonlításképp: az Egyesült Államokban a népesség 95 százaléka tévézik). Ami ennél a csökkenésnél is aggasztóbb, az a 18-25 év közötti fiataloknál tapasztalt 2,6 százalékpontos esés.

Köszönőviszony híján

„A fiatalok nem olvasnak újságot és alig tévéznek. A tévé szerintük a lusta és fáradt embereknek való, az aktívak és fiatalok inkább a sokkal interaktívabb internetet választják” - mondta Konsztantyin Makszimjuk, a Novy Internet piackutató cég kreatív igazgatója.

A TNS felmérése szerint mintegy 25 millió orosz (a teljes lakosság 17 százaléka) használ közösségi oldalt. A televíziók hatalmas szerencséje, hogy Oroszország távoli vidékein nagyon rossz az internetpenetráció, de abban a pillanatban, amint mindenhova eljut a net, a tévék visszaesése még jelentősebb lesz.

Az állami tévék (Rosszija1 és Rosszija2) szerint nekik nincs miért aggódniuk. Az ország legnagyobb hálózata, a Channel One viszont nem így látja, elismerve, hogy a műsor- és programstruktúra köszönő viszonyban sincs az orosz fiatalok szokásaival.

„Az elmúlt 15 évben jól működő tévés modell szétesett, kifutotta magát. Új formátumokra van szükség” - véli Konsztantyin Ernst, a csatorna igazgatója. A Channel One-nál az egyik megoldást a még fiatalabb nézők magukhoz láncolásában látják, ezért a célközönség jövőre már a jelenlegi 18 plusz helyett 14-59 lesz. Ami a tartalmat illeti, a tévé elkezd a neten népszerű tartalmakra hajazó műsorokat sugározni.

Idősebbek is elkezdhetik

Tévedés lenne azt hinni, hogy kizárólag a fiatalok pártolnak el a tévétől. A 35-45 éves korosztálynak szóló Ren TV nézettsége is esik, ők erre netes megjelenésük átalakításával próbálnak meg reagálni. Ez azt jelenti, hogy a csatorna honlapján egyfelől valós időben lehet tévézni, másfelől mindenki összeállíthatja a sa ját maga programját. Fizetni pedig csak a valóban megnézett műsorokért kell.

„A dolog tulajdonképpen nem az internet és a televízió ellentétéről szól, egyszerűen arról van szó, hogy másként kell a tartalmat megközelíteni” - véli Alexander Necsajev, az NTV programigazgatója.

Kérdés persze (kapcsolódva a gondolatmenethez), hogy az internet és a tévé valójában vetélytársak-e, vagy kiegészítik egymást?

 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása