Kívül tágasabb

Luxusbörtönben a norvég tömeggyilkos?

2011.07.26. 23:46, Kívül tágasabb , 11 komment

Norvégia egyik legprogresszívabb börtönébe kerülhet a múlt pénteken 76 halottat követelő kettős merényletet elkövető Anders Behring Breivik. A sok szempontból inkább szállodára, mint büntetés-végrehajtási intézményre hasonlító épületben síkképernyős tévé, hűtő és designerbútorokkal felszereltek a cellák. Tárlatvezetés következik.

 

A börtön Norvégia délkeleti részén, 75 hektárnyi területen, egy erdő közepén található. Szinte még meg sem száradt a festék a falakon, hiszen a 248 elítéltet befogadó börtönt csak tavaly áprilisban adták át. Nem csekély összegért épült, a végső bekerülési költség 252 millió dollárra (46,6 milliárd forintra!) rúgott.

Ez az ország második legnagyobb börtöne, és már az építésnél is azt az elvet követték, hogy olyan körülményeket kell teremteni, melyben az elkövető képes legyen megváltoztatni magatartását.

Az intézmény nyitottságát mi sem jellemzi jobban, mint ez a fenti kép. A különálló, két hálószobás épületben fogadhatják az elítéltek családtagjaikat, akik – ha úgy hozza kedvük – egy éjszakár akár maradhatnak is.

Más módon is próbálnak gondoskodni arról, hogy a bűnözők otthonosabban érezzék magukat, például az egyébként szürke falakat festményekkel borítják be.

További érdekesség, hogy az őrök fegyvertelenek, és gyakran együtt étkeznek vagy sportolnak (a lenti képen egy szabadtéri futópálya látható) az elítéltekkel. A személyzet fele nő, abból a (kutatásokon alapuló) megfontolásból, hogy a női jelenlét tompítja a börtönön belüli agressziót.

Miközben szinte már látunk egy-két érdesebb hozzászólást, még gyorsan elmondjuk, hogy a jelek szerint a meglehetősen úttörő norvég módszer működik, hiszen a szabadulóknak alig 20 százaléka kerül vissza a börtönbe két éven belül, miközben ez az arány például Nagy-Britanniában 50 százalék. 

„A norvég büntetés-végrehajtási rendszerben az emberi jogokon és a tiszteleten van a hangsúly. Az oktatás és a munka segítségével felépíteni szeretnénk őket, hogy amikor szabadulnak, jobb emberek legyenek” - nyilatkozta a börtön tavalyi megnyitásakor Are Hoidal kormányzó.

Sejtjük, hogy ebből komolyabb vita bontakozik majd ki a kommentekben, mi a magunk részéről csak azt a szempontot vetnénk fel, hogy vajon mi a börtön célja: a büntetés, vagy az, hogy amikor az elítélt kiszabadul, vissza tudjon illeszkedni a társadalomba?

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása