Kívül tágasabb

Meztelenül a szófán

2011.05.11. 19:44, Kívül tágasabb , komment

Érdekes albummal állt elő Dean Stockings fotós, aki hétköznapi embereket fotózott le meztelenül a saját szófájukon. Vigyázat, felnőtt tartalom!

A fotóművészben akkor merült fel a téma, amikor egyszer elgondolkozott azon, hogy milyen intim bútordarab is valójában egy szófa. Az ötlet igazán akkor kapott lendületet, amikor Dean Stockings egyszer együtt dolgozott Toyah Willcox színész-énekesnővel annak készülő könyvén (Egy arcfelvarrás története).

Megemlítette az énekesnőnek az ötletét, aki azonnal ráállt, hogy részt vegyen benne, és – meglehetősen beszédes módon – egy papírlapot tartott meztelen teste elé, rajta a felirattal: „Nem vagyok láthatatlan”.

„Azt hiszem, Toyah azért döntött így, mert úgy érzi, érett nőként a szórakoztatóipar kissé elhanyagolja. A meztelen kép kicsit be is mutat mindazoknak, akik úgy vélik, eljárt fölötte az idő” – vélekedett Dean Stockings a brit The Independent című lapnak adott interjúban.

A projektnek mindenesetre jót tett a fotó, hirtelen elkezdtek beszélni róla, és – a fotográfus bevallása szerint – egyszer csak elkezdték vadidegenek hívogatni azzal, hogy szívesen részt vennének benne.

Így aztán a könyvben a lehető legváltozatosabb emberek szerepelnek. A fotóst magát is meglepte, milyen merész dolgokat is bevállaltak egyesek.

„Akadt olyan modell, aki még soha nem vetkőzött meztelenre idegen előtt, többen (különösen a korosabbak közül) mondták is, milyen felszabadító erejű élmény ez nekik” – mondta Dean Stockings.

Így aztán ami egy személyes, belső indíttatású ötletként indult, végül önálló életre kelt és egészen nagyszerű album lett belőle.

További képeket felnőtt olvasóink ide kattintva nézhetnek meg!

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: fotó kultúra

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása